2015. március 27., péntek

Barátfüle, avagy lekváros derelye

Nehéz hozzávalómennyiséget írni ehhez a recepthez, hiszen itt aztán tényleg nagyban függ, hogy mennyi kell belőle...én 6 emberre főzök, az általam megadott mennyiségből nagyjából 40 darab lett, ami elég sok......igazából mindegy is, az arány a lényeg: mérjük meg az áttört krumplit és annak pontosan a fele a liszt mennyisége...tojás annyi kell, hogy összeálljon (1 vagy 2), a cukor pedig szintén az ízlésünkön múlik.
Én most sütésálló lekvárt használtam, mert csücsült egy doboz felbontva a hűtőben, de bármilyen lekvárral készíthető, bár minél keményebb, annál kisebb az esélye, hogy kifolyik.

Hozzávalók( kb 40 darabhoz)

1,2 kg főtt, áttört krumpli
60 dkg liszt
2 tojás
egy csipet só
10 deka cukor

lekvár

zsemlemorzsa
pici olaj

Elkészítés:
  1. A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk, áttörjük és hagyjuk teljesen kihűlni.
  2. A zsemlemorzsát egy nagyon-nagyon pici olajon folyamatosan kevergetve egy serpenyőben megpirítjuk.
  3. A kihűlt krumplihoz adjuk a többi hozzávalót és egységes masszát gyúrunk belőle (ha maradna benne nagyobb krumplidarab, azt vegyük ki)
  4. Lisztezett deszkán kinyújtjuk kb fél centi vastagra, nagyobb kör alakokat szaggatunk belőle. Minden körközepére teszünk egy kis lekvárt (ne menjen a széléhez), a kör szélét körben megkenjük egy pici vízzel, majd félbehajtjuk és a széleket jól összenyomkodjuk. Mindkét oldalát lisztbe forgatjuk és forrásban lévő vízben kifőzzük. Akkor jó, amikor feljön a víz tetejére. Beleforgatjuk őket a zsemlemorzsába és porcukorral megszórva tálaljuk.

Joghurtos tésztasaláta gazdagon


Hozzávalók

20 dkg tészta kifőzve
1-1 csésze borsó és kukorica megfőzve
4 keményre főzött tojás
2-3 savanyú uborka
1 pár főtt csirkemell
néhány szelet sonka
4 újhagyma
sajt

A szószhoz
3 dl joghurt
2 dl tejföl
2 ek majonéz
1 ek mustár
só
1 tk porcukor
fél citrom leve
só, őrölt bors

Elkészítés:
  1. A szószhoz elkeverjük egymással a majonézt, mustárt, sót, porcukrot, citromlevet, borsot, majd hozzákeverjük a joghurtot és a tejfölt is.
  2. A csirkemellet, a tojást, a sajtot és a sonkát kockákra vágjuk, az uborkát fél karikákra, az újhagymát karikákra és az összes hozzávalót beleforgatjuk a szószba. Jól behűtve tálaljuk.

Répás muffin/cupcake

Lányom iskolai házi feladataként készültek ezek a pici sütemények tegnap.  Végül annyira finom illatuk volt sütés közben, hogy magunknak is kellett keverni egy adagot.....hamar elfogyott.
A hozzávalók csészében (cup) vannak megadva, mert egy amerikai honlapról lestem a receptet, ilyet lehet találni minden mérőpoháron, szóval nem kell tőle megijedni.


Hozzávalók (12 darabhoz)

1,5 csésze liszt
2 csésze reszelt répa (kb 3 darab közepes répa)
1 csésze cukor
3 tojás
3/4 csésze olaj
1 tk vanilia aroma (1 vaniliás cukor)
1 tk fahéj
1/2 tk őrölt gyömbér
pici őrölt szerecsendió
1 sütőpor

A krémhez
(ez a mennyiség nekem elég lett 24 muffinra)
0,5 kg mascarpone
15 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 csésze porcukor
1 tk vanília

Elkészítés:
  1. A tojást a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a vaníliát, keverjük, majd a reszelt répát. Az egészet jól elkeverjük. Egy tálban összekeverjük a szárazanyagokat és a répás masszához adjuk. Muffinformát kibélelünk muffinpapírral, beletöltjük a tésztát és előmelegített sütőben 180 fokon kb 20-25 percet sütjük (tűpróba)
  2. Mikor megsültek kivesszük a sütőből, a formában hagyjuk hűlni kb 10 percet, majd rácsra tesszük és kb egy óra alatt teljesen kihűtjük.
  3. Ezalatt elkészítjük a krémet a tetejére. Ehhez a mascarponet a vajjal jó habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliát és beleszitáljuk a porcukrot is. Nyomózsákba töltjük és a kihűlt muffinok tetejére nyomjuk. tetszés szerint díszítjük.

2015. március 26., csütörtök

Erdélyi tárkonyos húsgombócleves


Judit, a Kincsesbarlang blog írója a szervezője a VKF 71. évfordulójának, aminek témája a Kedvenc szakácskönyvem.
Megmondom őszintén, ez a téma nagyon közel áll hozzám, bár amennyire könnyűnek látszik, pont annyira nehezíti meg a dolgomat a szakácskönyv-gyűjtési mániám. A magam 33 éve alatt sikerült szert tennem egy kb 120 darabos gyűjteményre úgy, hogy a vega könyveket már el is ajándékoztam belőle. Így viszont eléggé nehéz választani egy könyvet és abban egy receptet.....mondhatni lehetetlen, ezért lesz még egy hamarosan, mert azt tényleg nagyon szeretjük.
Ma Liscsinszky Béla: Főzzünk magyarul című könyvére esett a választásom. Valami tartalmasra vágytam a sok betegség után, ami azonban eléggé gyorsan elkészíthető is, de kellően tápláló is.....mindenképpen levest kerestem. Így lett Erdélyi tárkonyos húsgombócleves a "pályamű". Szoktam sokszor tárkonyos levest főzni (Tárkonyos csirkeragulevest), most egy újabbal bővült a repertoár. Nekem új volt ez az étel, de biztosan nem utoljára készítettem.

(A receptet szó szerint kimásolom a könyvből)

Hozzávalók

25 dkg darált sertés vagy borjúhús
1 zsemle
1 tojás
1 csokor petrezselyem
15 dkg tisztított sárgarépa
15 dkg fehérrépa
5 dkg zellergumó
8 dkg vöröshagyma
fél dl olaj
1 teáskanál pirospaprika
5 dkg friss vagy 1 teáskanál szárított tárkony
2 dl tejföl
1 evőkanál liszt
1 teáskanál 5%os borecet
só, őrölt bors

Elkészítés:
  1. A húst sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük és alaposan összegyúrjuk a vízbe áztatott, kinyomkodott zsemlével és a tojással. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle.
  2. Felhevített olajon aranysárgára pirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a vékony csíkokra szelt sárgarépát, fehérrépát és zellert. Néhány percig pirítjuk, meghintjük a pirospaprikával és felengedjük 1,2 liter vízzel. Kissé megsózzuk, amikor felforr, egyenként beletesszük a gombócokat és lassú tűzön 25 percig főzzük.
  3. Közvetlenül tálalás előtt adjuk hozzá a liszttel, finomra vágott tárkonnyal, ecettel, valamint fél dl langyos vízzel simára kevert tejfölt, összeforraljuk és azonnal tálaljuk.

2015. március 25., szerda

Lusta lángos

Történetesen nem lusta voltam lángost sütni, hanem csak lusta voltam krumplit főzni a krumplis lángoshoz....ennek ellenére nem tőlem kapta ezt a nem túl hízelgő nevet ez az étel. Pont így szerepel a mindmegettén....szóval ezúttal "hozott receptből dolgozunk", lévén kefírem sincs itthon a kefíres lángoshoz. De hát ha az ember gyereke beteg, akkor bizony azt kell készíteni, amit szívesen megeszik a csemete....és hát nálunk mi lenne az más, mint a lángos? (vagy esetleg a kókuszgolyó)
Ez egy tényleg nagyon egyszerű, finom, gyors recept.....érdemes kipróbálni.


Hozzávalók
1 kg liszt
3 dkg élesztő
fél liter tej
1 ek só
2 dl tejföl

olaj a sütéshez

Elkészítés:
  1. Az élesztőt pici langyos tejben felfuttatjuk, majd az összes hozzávalóból tésztát dagasztunk. Letakarva hagyjuk duplájára kelni.
  2. Mikor megkelt, akkor kétféleképpen lehet belőle lángos: vagy kinyújtjuk olyan 1,5 centi vastagra és egy pohár segítségével kiszaggatjuk.....de én ezt azért nem szeretem, mert így van leeső rész és mivel a lángos egyfajta kenyér, ezért nem lesz olyan jó, ha a leeső maradékot újra gyúrjuk nyújtjuk stb......ehelyett én a teljes adagot 16 darabra vágom (először félbe, majd megint félbe mindkettőt és azokat 4be) és a széleit szépen behajtogatom a közepe felé, pont úgy, ahogy zsemlét kell formázni. a hajtogatott felével lefelé teszem le őket egy olajos felületre, tetejét is megkenem olajjal és hagyom őket újrakelni.
  3. Edényben olajat hevítünk jó forróra. 
  4. A megkelt cipócskákat óvatos mozdulatokkal laposra húzogatjuk  (ne deszkán, hanem a kezünkben a levegőben, csak bátran), mindig csak közvetlenül az előtt, hogy az olajba kerülne. Hirtelen kisütjük.....mindkét oldalának elég 1-2 perc. Papírra szedjük, hogy a maradék olaj lecsöpögjön róla és forrón tálaljuk. (én állítva szeretem beleszedni a tálba, így garantáltan minden lefolyik róla)

2015. március 24., kedd

Shepherd's pie, avagy Pásztotok pitéje

Már nagyon régóta szemeztem ezzel az étellel, hiszen végülis maholnap 8 éve lesz, hogy a Szigeten élek. Igazából egyetlen visszatartó erő volt, történetesen, hogy marha vagy birka darált hús kell(ene) bele......marhával az írek, birkával az angolok készítik. Én meg egyiket sem szeretem. Ezért nem túl szép módon lecseréltem őket pulyka daráltra......fogjuk rá, hogy pulykapásztor vagyok. Talán nem tesznek ki érte a Szigetről.....aki azonban igazán autentikusra szeretné, mindenképpen valamelyik négylábúból készítse el.
Recept innen


Hozzávalók
1 ek olaj
fél kg darált hús (marha vagy birka)
só, bors
2 nagy répa apróra kockázva
1 vöröshagyma
1 csésze borsó
2-3 szál friss kakukkfű
2 ek liszt
1 ek vaj
1 pohár vörösbor
2 ek paradicsompüré
2 ek Worcestershire szósz
3 dl csirkealaplé

burgonyapüré
1 tojás

Elkészítés:
  1. Elkészítjük a krumplipürét.
  2. Amíg fő a krumpli, addig az olajon megdinszteljük az apróra vágott sárgarépát. Hozzáadjuk a szintén apróra vágott hagymát és tovább dinszteljük néhány percig. Rádobjuk a húst, ízesítjük sóval, borssal és a kakukkfűvel és gyakran megkeverve addig sütjük, amíg levet ereszt és visszasül zsírjára. Ekkor hozzáadjuk a  vajat és a borsót. Várjunk amíg a vaj elolvad. Rádobjuk a lisztet, jól elkeverjük. Felöntjük a borral és a csirkealaplével, hozzákeverjük a Worcestershire szószt és a paradicsompürét és addig főzzük, amíg a lé besűrűsödik.
  3. Hőálló tálat kivajazunk, beletesszük az elkészült húst, rásítítjuk a krumplipürét, tetejét megkenjük tojással és előmelegített sütőben 200 fokon kb 10-15 perc alatt pirosra sütjük a tetejét.

Almás pite máshogyan

Tavasszal, amikor még nincsenek új termésű gyümölcsök, ilyenkor szokás felhasználni a tavalyi termésből maradtakat. Nem sok gyümölcs bírja a tárolást olyan sokáig, mint az alma. Ennek a már nem túl friss, de még bőven használható télire elspájzolt almának az egyik népszerű felhasználási módja az almás pite. Ez a recept azonban nem a hagyományos fajtája, aminél kicsavarjuk az almából a levet és azt megisszuk, hanem a lé is belekerül a pitébe egy nagyon egyszerű trükkel.....
Illéskrisz meggyes pitéje nyomán.....

Hozzávalók
40 dkg liszt
fél sütőpor
2 tojás sárgája
2 ek cukor
csipet só
25 dkg vaj
2 dl tejföl

2 kg alma
cukor
fahéj
1 csomag vaníliás puding

darált keksz

1 tojás sárgája

Elkészítés:
  1. Az almákat megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Megszórjuk cukorral és fahéjjal ízlés szerint. A cukorra nem lehet mennyiséget mondani, mert függ attól is, hogy milyen fajtájú almát használunk. Hagyjuk állni, amíg levet enged. Kezünkkel kicsavarjuk a levet az almából, az almát félre tesszük, a léből pedig fél liternyivel a pudingporral "pudinggot" főzünk. Extra cukor nem kell hozzá.(nekem majdnem 1 liter lé lett, így 2 pudingport főztem bele, egy részét csak úgy kanállal megettük)....Mikor elkészült visszakeverjük bele a reszelt almát. (így már nem kell főzni)
  2. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 2 cipóra osztjuk. 
  3. Tepsit kivajazunk, lisztezünk, kinyújtjuk az első lapot, beletesszük a tepsibe, megszórjuk a darált keksszel, rásimítjuk az almát. Kinyújtjuk a másik lapot is és rátesszük a tetejére (úgy tudjuk könnyen felemelni a kinyújtott lapot, ha feltekerjük a sodrófára lazán) Egy villával megszúrkáljuk, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. Tetejét lekenjük tojássárgájával ás előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük.

2015. március 15., vasárnap

Kókuszgolyó

Ha a családomban bárkit megkérdeznek-rajtam kívül-hogy mit süssünk, akkor a válasz egész biztosan a kókuszgolyó. Külön öröm, hogy sütni sem kell.....ez a karácsonyi sütemény nálunk kb minden második héten készül dupla adagban.....

Hozzávalók

50 dkg darált háztartási keksz
10 deka vaj
1 dl kávé
2ek kakaó
15-20 deka porcukor (attól függően ki milyen édesszájú)
meggy befőtt vagy lekvár (én darabos lekvárt szoktam használni)
rum vagy rumaroma ízlés szerint
csokidara (kihagyható)

kókuszreszelék

Elkészítés:

Az összes hozzávalóból (a kókuszt kivéve) tésztát gyúrunk, majd kicsi golyókat formálunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. Ha meggybefőttet használunk, akkor a levéből is tegyünk bele, hogy összeálljon a massza.


2015. március 7., szombat

Borsófőzelék

Ez az étel a lányom kedvence, szerintem minden másnap meg tudná enni. Nagyon-nagyon egyszerű elkészíteni......erre az ételre aztán tényleg igaz, hogy ahány ház annyi szokás, legalább ezerféleképpen főzhető. Én már csak ilyen egyszerűen szoktam.

Feltétnek ehetünk mellé pörkölt maradékot (mint mi ma), fasírtot, sült vagy főtt húst, virslit, tojást, de akár magában is nagyon finom.


Hozzávalók

1 kg borsó (nálunk mindig mirelit)
víz
só
pici olaj
kb 3 ek liszt
1-1,5 tk pirospaprika
1 gerezd fokhagyma
2dl tejföl

Elkészítés:
  1. A borsót feltesszük főni annyi sós vízben, ami pont ellepi. Fedő alatt főzzük kb 15-20 percet (a borsó hamar megfő)
  2. Az olajból, a reszelt fokhagymából 2 ek liszttel rántást készítünk, hozzáadjuk a pirospaprikát és a borsóhoz öntjük folyamatos keverés mellett.
  3. A tejfölt a maradék 1 kanál liszttel csomómentesre keverjük, apró adagokat kivéve a főzelékből felmelegítjük, majd amikor már kellően folyós ezt is hozzákeverjük. Újraforraljuk, még kb 5 perc és kész is.

2015. március 6., péntek

Krumplis lángos

Ma újra lángos......természetesen, hiszen péntek van és a héten még nem volt. Ezúttal krumplis....


Hozzávalók

1 kg liszt
40 dkg főtt, áttört krumpli
2 tk só
pici cukor
4 dkg élesztő
langyos víz

olaj a sütéshez

Elkészítés:
  1. A krumplit megpucoljuk és sós vízben puhára főzzük, áttörjük és hagyjuk kihűlni. (vagy használjunk maradékot, az a legegyszerűbb)
  2. A hozzávalókból lágyabb, de nem ragacsos tésztát dagasztunk. A víz mennyiségét azért nem adtam meg, mert sok mindentől függ. Nekem 4 decit vett fel a tészta, de ez lehet kevesebb vagy több is. Kis adagokban adjuk a tésztához, hogy lássuk mennyi kell bele. Ha kicsit ragacsosabb lenne, könnyen korrigálható egy pici liszttel.
  3. Letakart tálban hagyjuk duplájára kelni, kb egy jó óra alatt.
  4. Én ezúttal nem szaggattam (természetesen lehet), hanem csak feldaraboltam (ebből a mennyiségből 16 darab nagyobb lángos lett), minden darabot formáztam, mintha zsemle lenne (széleit szépen körben behajtogatjuk középre, amíg szép kerek formát kapunk, aztán megfordítjuk, hogy az alja legyen a teteje vagyis a hajtogatott rész kerüljön alulra). Tetejüket lekentem olajjal (meg előtte a lapot is, amin keleszteni akartam) és hagytam őket újra kb 15 percet kelni.
  5. Ezalatt az idő alatt az olajat nagyon forróra melegítettem. A tésztákat egyesével kör alakúra húzkodtam a kezemben, majd a forró olajban hirtelen kisütöttem. Papírra szedjük, hogy lecsöpögjön róla a felesleges olaj, majd azonnal, forrón tálaljuk.

Eszterházy torta

A család egyik barátjának a szülinapjára készült ez a torta, immár másodszor. Bevallom töredelmesen, hogy én még sosem ettem korábban ilyen süteményt, szégyen a koromat nézve. Sajnos még nem a legszebben sikerül, de muszáj feltennem ide mégis a receptet, mert úgy jártam vele, hogy mikor először kerestem receptet hozzá, akkor vagy 1,5 órát böngésztem a netet, hogy hogy legyen, mint legyen.....találtam is egyet, elkészítettem, mindenki happy volt, csak éppen fotó nem készült róla, így teljes mértékben feledésbe is merült. Aztán jött a szülinap, újra szeretne Eszterházyt, nekem meg persze lövésem sem volt, hogy melyik recept alapján készült először. Így az egész keresgélés kezdődött újra. Citromhab receptje alapján készült ezúttal (arra jutottam magammal, hogy először is), az a recept úgy jó, ahogy van, amiért én most mégiscsak ideírom, annak az az oka, hogy lesz a kedves barát egy évvel öregebb is, illetve most már tényleg szégyen, hogy magunknak nem készítettem még ilyen tortát, szóval legközelebb nem szeretnék újra 1,5 órát tölteni a keresgéléssel.


Hozzávalók

A tésztához
10 tojás fehérje
350g cukor
300 g darált dió
100 g liszt

A krémhez
1 vanilia puding
4 dl tej
100 g cukor
160 g darált dió
200 ml tejszín
40 ml rum

A díszítéshez
250 g porcukor
1 tojás fehérje
50 g étcsoki
100 g darált dió
1 el olaj
100 ml tejszínhab (én ezt egyenlőre lespóroltam)

Elkészítés:
  1. A 10 tojás fehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a cukrot, majd óvatosan beleforgatjuk a liszt és a dió keverékét. Sütőpapírral bélelt tortaformában kb 10 perc alatt 180 fokon 5 lapot sütünk belőle. (én megmértem a tészta mennyiségét és elosztottam 5tel, nekem macerásnak tűnt ötször végigcsinálni a fentebb leírt folyamatot.)
  2. A krémhez a a pudingból és a tejből a cukorral sűrű pudingot főzünk. Mikor megfőtt, én azon melegében kevertem hozzá egy zacskó zselatint, mert emlékszem első alkalommal nagyon folyós lett a krém, alig lehetett vele dolgozni. Továbbá a tejszín kivételével minden további hozzávalót hozzákevertem még azon melegében és így hagytam teljesen kihűlni. Mikor kihűlt, óvatosan hozzákevertem a felvert tejszínt is.
  3. Megtöltjük a lapokat. Célszerű a legalsó alá sütőpapír/alufólia-csíkokat tenni, hogy ne kenjük össze díszítés közben a torta környékét. Mikor az egész kész, egyszerűen csak kihúzzuk őket. Szóval rétegezzük a lapokat a krémmel (a tetejére nem kell krém) végül a maradékkal az oldalát is bevonjuk. Én ezután egy jó órára betettem a hűtőbe.
  4. A tetején lévő fehér mázhoz a tojásfehérjét lazán felverjük, hozzáadjuk a porcukrot és a torta tetejére kenjük. (megjegyzés: mivel ez híg konzisztenciájó royal icing, ezért gyorsan kell vele dolgozni, mert levegőn hamar szárad. Így én előbb felolvasztottam a csokit, amit kicsi lyukú író csővel  (mi a writing tube magyarul???áhhh) felszerelt díszítőzsákba tettem (semmi fancy, sima sütőpapírból csináltam), csak hogy készen legyen, mire a royal icing a torta tetejére kerül. Sajnos így sem sikerült elég gyorsan dolgoznom, ami látszik is a képen, nem baj, majd legközelebb.....
  5. Szóval a porcukorral elkevert felvert tojásfehérjét a torta tetejére kenjük és a csokival párhuzamos csíkokat húzunk rá. Egy hegyes micsodával (Csingiling után szabadon)....mondjuk hústűvel, fogpiszkálóval, ilyesmi.....ellentétes irányú, a csokicsíkokra merőleges vonalakat karcolunk rá. Ez adja az elhúzott mintát. (nagy igyekezetemben kimaradt a csokiból az olaj, de igazából nem hiányzott)
  6. A torta oldalát darált dióval díszítjük. A tetején körbe a szélére pedig tejszínhabból díszítést nyomunk. (valószínűleg azért, hogy eltüntessük a lefolyt royal icing nyomait, én ezt lespóroltam, ezért látszik a megfolyás sajnos)

2015. március 1., vasárnap

Wales-i mazsolás kalács

Lilla, a Kisbogár blog írója a házigazdája a SAD 31. fordulójának, aminek témája a Föld körül. Erre a kiírásra készítettem el ezt a receptet, ami egyben szintén Receptkártyás recept is. (20/1es)

Nagyon nagy sikere volt, annak ellenére, hogy én a a recept leírása alapján zsírral készítettem, ami szerintem túlságosan kiérzik belőle, vajjal lehet még finomabb lenne.

Tényleg egyszerű, gyorsan összekeverhető tészta, amit az átlagosnál tovább kell sütni.

A walesiek ezt a süteményt korábban birkanyírás és cséplás alkalmával készítették, manapság akkor sütik, ha a hétvége fárasztó sportolással telik.

Előkészítés: 30 perc
Sütés: 70-80 perc
Villanysütő: 175-150 fok
Süteményes dobozban 4 hétig eláll.
Fagyasztva eltartható: 4 hónapig.
Egy darab 259 kcal-t tartalmaz.



Hozzávalók

250g zsír
375 g liszt
250 g cukor
1 teáskanál szódabikarbóna
2 tojás
kb 2,5 dl író
500 g mazsola

Elkészítés:
  1. A zsírt elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot, a szódabikarbónát és 4 ek írót és a felvert tojásokat. Összekeverjük és további annyi írót teszünk hozzá, hogy sima tésztát kapjunk. Beleszórjuk a mazsolát is.
  2. Egy 20cm-es formát kikenünk zsírral, beleöntjük a tésztát és addig sütjük, amíg a teteje aranybarna lesz. Ekkor sütőpapírral letakarjuk és mérsékelt tűzön tűpróbáig sütjük.
  3. A süteményt kicsit hűlni hagyjuk, még melegen kiborítjuk a formából és rombusz alakű szeletekre vágva tálaljuk.
Kiegészítés:
  1. Én végig alacsony hőfokon sütöttem (kb 150 fokon), végig papírral letakarva. 
  2. Íróm nem lévén kefírrel készítettem.


Somlói galuska


Hozzávalók

Tésztához
9 tojás
20 dkg porcukor
20 dkg liszt
6 dkg darált dió
1,5 dkg kakaópor

Puncsléhez
25 dkg cukor
3,5 dl víz
1,5 dl sütőrum
fél vaníliarúd
narancs- és citromhéj

Sárga krémhez
fél liter tej
4 tojás
4 dkg liszt
3 ek cukor
vanília
zselatin


Töltelék
darált dió
mazsola
baracklekvár
kakaópor

Csokiöntet
30 dkg cukor
3 dkg kakaópor
1,5 dl víz
1 dl rum

tejszínhab

Elkészítés:
  1. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a sárgákat, majd a cukrot és a lisztet is. 3 részre osztjuk, az egyikhez a kakaót, a másikhoz a diót keverjük hozzá. Sütőpapírral kibélelt tepsiben (mindet ugyanabban), külön-külön megsütjük (180 fok, kb 10 perc)...rácson hagyjuk őket kihűlni.
  2. Elkészítjük a puncslét. Ehhez a hozzávalókat egy lábasba tesszük és felfőzzük. Hagyjuk kihűlni.
  3. A sárga krémhez kézi habverővel elkeverjük a tojásokat, majd a cukorral, a vaníliával és a liszttel is simára keverjük (kézi robotgéppel egyszerűbb). Hozzáadjuk a tejet és lassú tűzön kézi habverővel folyamatosan keverve sűrűre főzzük. Tűzről levéve hozzákeverjük a zselatint.
  4. Összekeverjük a csokiöntet hozzávalóit, felforraljuk és lehűtjük.
  5. Összeállítás: a tepsibe, amiben sütöttük a piskótákat, beletesszük az egyiket (a sorrend mindegy, nekem a diós volt alul, majd a kakaós végül a sima), meglocsoljuk a puncslé harmadával. Rákenjük a sárga krém felét, megszórjuk darált dióval és mazsolával, rátesszük a másik piskótát, megismételjük az előzőeket. Az egész végén rátesszük a harmadik piskótalapot, megkenjük a baracklekvárral és meghintjük kakaóporral. Hűtőbe tesszük és legalább 1 napot pihentetjük.
  6. Tálalásnál kanállal tányérra szaggatjuk a tésztát, leöntjük a csokiöntettel és a tetején tejszínhabbal tálaljuk.

Gombás rizskoszorú paradicsommal

16/17es kártya

A pácolt oldalashoz ettük köretként.

Előkészítés: 40 perc
Főzés:20 perc
Párolás: közepes hőfokon
Pirítás: alacsony hőfokon

Fagyasztva eltartható: 3 hónapig
Közepesen költséges, közepesen bonyolult elkészíteni.
Egy adag 534 kcal-t tartalmaz.


Hozzávalók

25g szárított vargánya
1 vöröshagyma
90g vaj
250g nagy szemű rizs
25 dkg csiperke
2 ek fehérbor
só és bors
1,5 kg húsos paradicsom
1 gerezd fokhagyma
4 ek ketchup

Elkészítés:
  1. A szárított gombát 0,5 dl langyos vízbe áztatjuk.
  2. A hagymát kockákra vágjuk és vajon üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a rizst is és tovább pároljuk. Hozzáadjuk a beáztatott gombát a vízzel együtt. Felöntjük kb 1,5 csésze vízzel, hozzáadjuk a fehérbort is és fedő alatt készre főzzük.
  3. A csiperkét megtisztítjuk és negyedekre vágva 2 ek vajon megpirítjuk. sóval, borssal ízesítjük és a rizshez keverjük.
  4. A paradicsomokat felforrázzuk, lehúzzuk a héját, negyedekbe vágjuk. 50 g vajat megolvasztunk, beletörjük a fokhagymát, hozzáadjuk a ketchup-ot, 4 ek vizet és a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk és az egészet összeforraljuk.
Tipp: paradicsom helyett használhatunk zsenge borsót is.

Pácolt oldalas

Újabb receptkártya, ezúttal az 5/4es.

Előkészület: 10 perc
Pácolás: 2 óra
Sütés: 40 Perc (szerintem inkább 70)
Villanysütő: 200 fok
Fagyasztva eltartható: 3 hónapig
Olcsó, egyszerűen elkészíthető
Egy adag 746 kcal-t tartalmaz



Hozzávalók

1,5 kg sertésoldalas
2 ek közepesen csípős mustár
1 tk fehér bors
1 Ek csípős szójaszósz
4 ek vörösbor
2 ek olaj
1 tk só
1/2 tk örölt paprika

Elkészítés
  1.  A páchoz a mustárt elkeverjük a borssal, a szójaszósszal, a vörösborral és az olajjal. Bekenjük vele a húst és lefedve pácoljuk.
  2. A húst a felső harmadban lévő rácson megsütjük. Sütés közben 10 percenként megforgatjuk és megkenjük a sültlével, hogy minden oldala ropogós legyen.
  3. A sót és a borsot összekeverjük és 30 perc után a húsra szórjuk. Ezután leöntjük a sültlével, hogy a hús jól beszívja a fűszereket.
Kiegészítés:
  1. Én a sót és a borsot is a páclébe kevertem, illetve a kártyából nem derült ki hová kell a piros papika, így én azt is a páclébe kevertem.
  2. Nem forgatgattam, locsolgattam, hanem tepsiben alufólia alatt puhára sütöttem, majd az utolsó kb 10 percben sütöttem még az alufólia nélkül is

2015. február 27., péntek

Csirkefalatok gombás sajtmártásban

Orsi, A Kabóca a konyhában blog írója a házigazdája a 70. VKF játéknak, aminek témája a sajt.

A recept alapötletét egy külföldi oldalon megjelent recept adta, bár ez nagyon-nagyon eltér tőle, így lehet új receptről beszélni azt hiszem.
A sajt és a csirkehús házassága mindig jó eredményt szül, nekem nagyon ízlett ez a változat is, remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket. Kicsit időigényesebb étel, inkább hétvégére való, de bőven megéri a fáradságot.

Hozzávalók

4 kifilézett csirkecomb (vagy kb 60 deka csirkemell)
reszelt sajt
3 tojás
zsemlemorzsa
vegyes zöldfűszer keverék

pici vaj
3-4 dl tej
kb 2 ek liszt
2 dl nagyon sűrű tejszín
10 dkg kék sajt
5-6 szem gomba
1 dl fehérbor
só, bors, szerecsendió

reszelt sajt

Elkészítés:
  1. A húst falatnyi darabokra vágjuk (kb 2-3 centisekre), megsózzuk. Minden darabot egyesével sajtba, tojásba és a zöldfűszerrel elkevert zsemlemorzsába forgatunk (mint a rántott húsnál, csak liszt helyett sajtot használunk).....pici olajon egy serpenyőben hirtelen megpirítjuk a panírt a husin.Nem kell átsütni a húsokat. Félretesszük őket.
  2. A vajat felolvasztjuk, belekeverjük a lisztet, majd a tejjel egy habverő segítségével folyamatosan kevergetve hogy ne legyen csomós besamel mártást készítünk. Mikor jó sűrű elzárjuk a gázt, hozzákeverjük a tejszínt és a kéksajtot, ízesítjük egy pici szerecsendióval.
  3. A gombát szeletekre vágjuk, sózzuk borsozzuk és egy serpenyőben a borral kb 5 perc alatt megpároljuk. Mikor kész hozzákeverjük a tejszínes szószhoz.
  4. Egy hőálló tál aljéra teszünk egy keveset a szószból, beletesszük a húsokat, leöntjük a szósszal, tetejére reszelt sajtot teszünk és alufólia alatt 200 fokon kb fél órát sütjük. Levesszük a fóliát és anélkül is visszatesszük még egy rövid időre, csak éppen amíg piros lesz a teteje. Párolt rizzsel ettük.

Laktató zöldséges húsleves

Nos, ez az első nekifutásom a receptkártyás főzésnek......próbáltam valami olyat választani, ami nem áll teljesen távol a család étkezésétől, mégiscsak 4 gyerekkel kell megetetnem az újdonságot.

Első olvasatra olyasminek képzeltem ezt a levest, mint a gulyás. Aztán rájöttem, hogy paprika nem lévén benne nem lesz olyan....a fűszerezése is más, a végén semmi gulyásos nem lett a végeredmény. Elég kevés hozzávaló kellett hozzá, így nagy reményeket nem is fűztem az ízéhez, miközben főtt, de végül tényleg egy egyszerű, könnyen elkészíthet, laktató leves kerekedett ki belőle.

A recept leírása egy egy egyben az, ahogy a kártyán szerepel, a végén majd teszek kiegészítéseket, én mit csináltam egy picikét másként.

Jah igen: 2/9es kártyáról van szó.....

A kártya szerint:

Előkészítés: 35 perc
Főzés: 25 perc
Fagyasztva eltartható:3 hónapig
Olcsó és könnyen, kezdőknek is elkészíthető
Egy adag 189 kcal-t tartalmaz


Hozzávalók
200 g szűzpecsenye vagy kicsontozott karaj
2 ek olaj
2 húsleveskocka
2 fej vöröshagyma
1 sárgarépa
200 g krumpli
100 g póréhagyma
só és bors
4 ek apróra vágott petrezselyem

Elkészítés:
  1. A húst 1 cm-es kockákra vágjuk, a leveses fazékban felforrósítunk 1 ek olajat, majd barnára pirítjuk benne a húst. Pirítás közben időnként megkeverjük. Hozzáöntünk 7,5 dl forró vizet és beletesszük a leveskockákat. Felforraljuk, majd fedő alatt alacsony hőfokon tovább főzzük.
  2. A hagymát a sárgarépát és a burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk és kevés olajon külön-külön mindegyiket barnára pirítjuk. A póréhagymát megmossuk, megtisztítjuk és 1 cm vastag szeletekre vágjuk. A zöldségeket a fővő leveshez adjuk.
  3. Ha megfőtt sóval, borssal ízesítjük, majd fedő alatt néhány percig állni hagyjuk. Megszórjuk a petrezselyemmel.
Kiegészítés:
  1. dupla adagot csináltam.
  2. kihagytam a vöröshagymát, mert nem szereti a család a nagyon hagymás dolgokat, szerintem a póréhagyma elég bele
  3. a zöldségeket csak úgy nyersen hozzáadtam a leveshez, nem pirítottam meg előre, mert nem szeretek mosogatni.
  4. a sót és a borsot már a főzés elején ráraktam a húsra

2015. február 26., csütörtök

Káposztaágyon sült csirkecomb


Hozzávalók

csirkecomb (fejenként 1)
csirkefűszer

1 kg savanyúkáposzta
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pici olaj
1-2 teáskanál pirospaprika
2 deci fehérbor
0,5 liter csirkealaplé (kockából is jó)
só, bors, 1 babérlevél
1 csésze rizs

Elkészítés

  1. A combokat megsózzuk és bekenjük a fűszerkeverékkel.
  2. A vöröshagymát apróra vágjuk és pici olajon megdinszteljük. Rádobjuk a pirospaprikát, felöntjük a borral és a csirkealaplével, beletesszük a rizst és az átmosott káposztát. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet is. Fedő alatt pároljuk kb 10 percet. Nem kell puhára főzni a rizst.
  3. Hőálló tálba tesszük a rizses káposztát, a tetejére pedig a combokat. Befedjük alufóliával és 180 fokon kb 1 órát sütjük. Levesszük a fóliát és további kb fél óra alatt pirosra sütjük őket.

2015. február 25., szerda

Egyszerű pizza

Mióta csak főzésre adtam a fejem, azóta Stahl Judit pizzáját sütöttem.....finom, gyors, egyszerű. Azonban a múlt héten pizza-partira voltam hivatalos a lengyel barátnőmhöz. Na hát olyan finom pizzát még nem ettem, mint amit ő csinált. Nekem persze azonnal kellett a recept és már el is készítettem újra. Sajnos túl jó képet nem sikerült csinálni róla, pótolom majd, hiszen biztosan ez a pizza sül ezután.

Sosem értettem hogy miért olyan finom a pizzériai pizzán a feltét. Hát most ezt is megtudtam, hogy eddig rosszul csináltam: történetesen a pizzaszószra kell tenni a sajtot közvetlenül és arra rá az összes többi feltétet.....én meg eddig a sajttal zártam a sort, így gyakorlatilag minden feltét megfőtt a sajt alatt ahelyett, hogy megsült volna.

Mikor először láttam a receptben az 1 deka élesztőt kicsit szkeptikus voltam, hogy ez működni fog-e....de igen, tényleg elég volt. Kicsit sokat kell várni, szóval ez nem az a gyorsan összeütök valamit típusú recept, akkor se működik, ha az ember már éhes, mikor nekiáll, érdemes előre gondolkodni pizza-ügyben ezesetben, de maximálisan megéri.

Hozzávalók (4 darab rendes méretű pizzához)

155g liszt
155g víz
1 dkg friss élesztő

695g liszt
415g víz
3,5 teáskanál só

Szószhoz
paradicsomszósz (passata)
1 ek cukor
só, bors, oregánó ízlés szerint
olivaolaj

Elkészítés:
  1. A 155g vízből és 155g lisztből az élesztővel tésztát keverünk, majd letakarva hagyjuk állni 3 órát.
  2. Hozzágyúrjuk a tészta maradék hozzávalóit  és újabb 2 órát kelesztjük.
  3. A megkelt tésztát 4 részre vágjuk, cipókat formálunk belőle (úgy hajtogatjuk, mintha zsemlét formáznánk, tehát nem kell átgyúrni, hanem csak a széleit szépen behajtani középre körbe-körbe, amíg szép kerek formát kapunk....ekkor megfordítjuk, hogy a tetején legyen a teljesen sima rész)...lisztezett felületen letakarva további fél órát kelesztjük.
  4. A szószhoz a hozzávalókat összekeverjük, előkészítjük a használni kívánt feltéteket.
  5. A megkelt cipót kezünkkel kilapítjuk (ne nyújtsuk sodrófával, így benne maradnak a buborékok), sütőlapra tesszük (kövön az igazi), megkenjük szósszal, megszórjuk pici sajttal és mehet rá a többi feltét ízlés szerint. 200 fokos előmelegített sütőben sütöttem.

2015. február 24., kedd

Sütőben sült mediterrán krumplipüré

A facebookon osztotta meg a képet egy angol ismerősöm, a recept viszont nem volt mellette, csak nagy vonalakban, inkább csak ajánlásként. Én így képzeltem el a kép alapján.....finom lett, nagyon jól ment a tejszínes húshoz. Én ebbe a petrezselyemzöld helyett rozmaringot tettem, de szerintem túl intenzív volt az íze benne, legközelebb inkább petrezselyemmel készítem.

Hozzávalók
krumpli
vaj
só
bors
szerecsendió
1 tojás
reszelt sajt
aszalt paradicsom
kockázott szalonna
petrezselyemzöld apróra vágva

olivaolaj
frissen őrölt bors

Elkészítés
  1. A krumplit meghámozzuk és sós vízben megfőzzük, pont úgy, mint mikor krumplipürét készítünk. Amíg fő megpirítjuk a szalonnát.
  2. Mikor megfőtt összetörjük és ízesítjük a fűszerekkel, illetve hozzákeverjük a többi hozzávalóval
  3. Muffinsütő formát kikenünk oliva olajjal, belekanalazzuk a krumplit, tetejüket lesimítjuk, rá is kenünk egy pici oliva olajat (ettől jó ropogósra sül a külső része, míg a belseje puha marad) és megszórjuk frissen őrült borssal. Előmelegített sütőben megsütjük....nem tart sokáig, csak amíg pirosas lesz a teteje.