2011. május 25., szerda

Kezdődik a hozzátáplálás

Igen, ez egy gasztroblog.........és nem egy babanapló. Ennek ellenére azt gondolom, hogy igenis helye van a gasztroblogon-legalábbis az enyémen mindenképp- a hozzátáplálásnak, annak a folyamatnak, amikor gyermekünk folyamatosan megismerkedik az ízekkel és kb egy éves korára eljut oda, amikor már teljesen a családdal egy fazékból ehet. 3 gyerekes anyukaként láttam már ezt-azt, így talán nem teljesen hiteltelen, amit leírok. Viszont azt az elején ki kell jelentsem, hogy bár a következőkben taglaltak sok helyütt személyes tapasztalatokon alapulnak, mégis van tudományos alapja a dolognak, hisz elolvastam egy pár szakkönyvet is a témában. A leírtak inkább csak tájékoztató jellegűek, az ÉN gyerekem ízekkel való ismerkedését mutatják be, de a sorrendtől bizonyos keretek belül nyugodtan el lehet térni figyelembe véve a saját gyerekünk ízlését, étvágyát, egészségi állapotát, a családban előforduló étellel kapcsolatos betegségeket, gondolok itt bizonyos ételallergiákra. Mivel nincs két egyforma gyerek (és ez nem közhely, én tartok itthon egy fénnyel táplálkozó 4,5 évest, aki ennek ellenére 20 kiló és egy gyakorlatilag mindenevő 2,5 évest, aki egy rosszabb evő felnőttet könnyűszerrel az asztal alá eszik), ezért csak ajánlást lehet tenni, hogy mégis nagyjából mit adjunk a babának enni. Van azonban néhány megszívlelendő dolog, amit érdemes betartani:

  1. A baba fél éves koráig legmegfelelőbb tápláléka az anyatej, amit semmivel (még vízzel sem) kell kipótolni. Ha valamilyen oknál fogva a baba tápszert kap, akkor a hozzátáplálás időben korábban kezdődik, azt mondják, nekem szerencsére mindhárom gyermekem anyatejes volt( a legnagyobb 22 hónapig, a középső pedig 21 hónapig). Szóval valamikor 4 és 6 hónapos kor között eljön az ideje a pépes etetésnek. Nem szabad túl korán kezdeni, a szakirodalom szerint meg kell várni vele a baba 16 hetes korát, ha koraszülött volt, akkor a kiírt időponthoz képest kell számolni a 16 hetet, de túl sokáig várni sem jó vele, mert a baba fél éves korára jelentősen megcsappannak a méhből hozott tartalékai, főleg vasból és ezeket az anyatej egyre kevésbé tudja pótolni. Természetesen a fő táplálék továbbra is az anyatej/tápszer, amit fokozatosan kipótlunk, majd felváltunk pépes, később szilárd ételekkel. És hogy akkor mikor kezdjük? Figyeljük meg a gyermek jelzéseit, ha nyugtalanná válik, éjszaka többször felébred, mint addig, ha érdeklődést mutat az iránt, amit mi eszünk, akkor eljött az idő.
  2. Délelőtti órákban kezdjük, mindig a szokásos szoptatás/tápszeradag UTÁN
  3. Ne felejtsük el, hogy a kezdeti időszakban kóstoltatásról van szó és nem etetésről. Ezért soha ne erőltessük az evést, felejtsük el a "csak még egy kanállal anya kedvéért" típusú mondatokat. 
  4. Egyszerre csak egyféle új dolgot vezessünk be, hogy ha esetleg allergiás reakciót váltana ki, akkor tudjuk, hogy mi okozta. 3-4 naponta lehet új dologgal kínálni a babát. Minden esetben kerüljük az erősen allergizáló ételek adását az ajánlott életkor előtt.
  5. SOHA ne sózzuk a bab pépes ételeit, a veséje még nincs rá felkészülve 6 hónapos kor körül.
  6. Ne adjunk cukrot és semmilyen édesítőszert a baba ételeihez, az a jó, ha a természetes ízét érzi a kínált zöldségeknek-gyümölcsöknek. Méz nem adható a gyermek egy éves kora előtt, mert egy nagyon ritkán előforduló, ám annál súlyosabb, akár halállal végződő betegséget is okozHAT! Várjunk vele, kellően édes a répa, az alma, körte stb magában is.
  7. A zöldségeket pároljuk meg, ne főzzük. Ehhez nem kell méregdrága párolóedényt vennünk (persze ha van, azzal egyszerűbb), a célra tökéletesen megfelel egy serpenyő, amibe a megtisztított és kockára vágott zöldséget tesszük, öntünk alá egy nagyon kicsi vizet és fedő alatt néhány perc alatt puhára pároljuk. Ebben a fázisban sem kell sózni!Ugyanezt a célt érjük el hozzáadott víz nélkül, ha a megtisztíttott zöldséget alufóliában a sütőbe tesszük. A puha zöldséget egy botmixerrel pépesíthetjük. Mivel nem lehet olyan kicsi adagot készíteni, amit egy baba megeszik az elején, ezért nyugodtan süssünk meg egy kisebb sütőtököt (a részletekre majd kitérek, ha Eszterem eljut a tökig), pépeítsük és a fel nem használt pépet jégkockatartóban fagyasszuk le, így bármikor elő lehet venni belőle akkora adagot, amire szükségünk van.. Csak azt fagyasszuk le, amiből nem etetük a babát.
  8. Bár nincs rá ajánlás, de tapasztalataim szerint érdemes néhány zöldségekkel kezdeni a hozzátáplálást, mert kevés gyerek nem szereti a gyümölcsöt, azok természetes édessége miatt, de a zöldséggel meggyűlhet a bajunk. Ha a gyermek elsőre nem fogad szívesen valamilyen ételt, akkor ne erőltessük! Viszont nyugodtan visszatérhetünk rá pár héttel később.
  9. Mindig ellenőrízzük le az étel hőmérsékletét, mielőtt a babának adnánk!
  10. Együnk együtt a babával a kezdetektől fogva, így sokkal gyorsabban szocializálódik, elles rengeteg dolgot a nagyoktól/felnőttektől. A nagyobbacska babát nyugodtan az asztalhoz  vagy ahhoz annyira közel húzhatjuk ,amennyire az etetőszékünk engedi. Hagyjuk érvényesülni. Adjunk a kezébe egy kanalat, had próbálkozzon. Igen, nem lesz neki olyan testnyílása, amibe ne jutna az ételból, de egy kis víz és humorérzék csodákra képes. Viszont ha hagyjuk, akkor nagyon gyorsan megtanul egyedül először kézzel, majd szép lassan evőeszközzel is enni
  11. SOHA ne hagyjuk magára a gyermeket az étellel!!!!!Bármikor félreneyelhet!
  12. Ne felejtsük el, hogy evés után az ember szomjas, kínáljuk vízzel pohárból. Néhányszor ugyan kiborul, de felesleges otthon csőrös poharat használni, hosszú távon jobb, minél hamarabb megtanulja, hogy a pohárból bizony ki tud borulni a lötyi. A legjobb folyadékpótló a víz, nem kell tea, se gyümölcslé (ez természetesen egyéni döntés kérdése, de még a legjobb gyömölcslevek is felesleges cukrot tartalmaznak és a szomjat se oltják........ a könyvek ajánlása szerint a vizet fel kell forralni, majd lehűteni,( én ezt még egyszer sem csináltam és minden gyerekem életben van még)
  13. Bio vagy nem bio? Egyéni döntés, lehetőségek és pénztárca kérdése. Vitathatatlanul legjobb az a bio répa, ami a nagyi kertjében termett, de nem kell ebből lelkiismereti kérdést csinálni, a nem bio dolgoktól is szépen fel fog nőni, ha más nincs. 
  14. Ne keverjünk a baba ételébe kekszet/babapiskótát, mert ezek nem gluténmentesek, tartósítószert és cukrot is tartalmaznak és egyikre sincs szüksége a gyerekeknek. Ha gazdagítani akarjuk az "unalmas" gyümölcspépeket, használjunk erre a célra rizspépet.
Hirtelen ennyi jut eszembe, de mivel az elkövetkező fél évben napirenden lesz nálunk a dolog, ezért biztosan lesz néhány dolog, ami "út közben" fog eszembe jutni.

Pár szót Eszteremról, aki 5,5 hónapos, ma kezdtünk ismerkedni a dologgal, eddig kizárólagos, igény szerinti szoptatásban volt része Babarizzsel kezdtük, amit a dobozon feltüntetet módon kell elkészíteni. Egy evőkanál port kevertem össze 3 ek (holnap már tudni fogom 20 ml) frissen fejt anyatejjel. (Ezt nem anyatejes bábáknál a szokásos tápszerrel kell helyettesíteni) Ebből 1 evőkanálnyi pép lett, aminek kb a fele fogyott el és természetesen szopival öblítettünk le. Még holnap és holnapután ez lesz a "menü", aztán belecsapunk a lovak közé.
Ennyivel kezdtük:


És akkor egy kép erejéig had mutassam be a kislányomat, aki ezt az egészet elszenvedi/élvezi, végig csinája velem. (ez bizony hamar kiderül, hogy a nővérére vagy a bátyjára hajaz, vagy egyikre sem)
Ő Eszter:
A témában csak angol nyelvű szakkönyvekkel rendelkezem, az alábbiakkal:
  1. Michael van Straten & Barbara Gribbs : Super foods for children
  2. Judith Wills: Everyday eating for babies & children
  3. Annabel Karmel : Feeding your baby & toddler
  4. Caitilin Finch: Heathy first foods for your baby és a Healthy first foods for your toddler

Ezekből a könyvekből lesek ezt-azt, de azért -gondolom-nagyban fogok hagyatkozni a korábbi élményeimre is.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a bejegyzésed,kíváncsian várom a folytatást. Bár mi ezen az időszakon már nagyobb részt túl vagyunk. Kisfiam már 16 hónapos. Egyébként nagyon szép leányzó Eszter.

    VálaszTörlés
  2. Szia MrsSame! Köszönöm a dícsérő szavakat, igyekszik az ember :-) ti akkor már tényleg túl vagytok a pépeken, egy 16 hónapos már gyakorlatilag bármit ehet......

    VálaszTörlés
  3. Már csak 1-2 száraz hüvelyes és a dió félék vannak,amikből még nem adtam neki. De egyre jobb,hogy több mindent eszik velünk. Persze van olyan amit nyersen megenne,de főzve nem,de nyersen pöttyös lesz tőle.Pl paradicsom. De az epret bírja. :D

    VálaszTörlés
  4. A paradicsomtól nyersen a nagyok nálunk a mai napig pöttyösek lesznek a szájuk körül, főleg a fiam, de hamar elmúlik és imádják. Vagyis nem is pöttyös teljesen, hanem a szája környékét pirosra csípi.
    Ugye milyen gyorsan elmegy ez az időszak? olyan hamar ott ülnek velünk és esznek EGYEDÜL. Ami persze jó, mert ez a cél, de én most, utoljára kiélvezem, hogy van kit etetnem.

    VálaszTörlés
  5. KEdves Zsuzszi! Elolvastam a blogodat,már az első mondattól ittam a szavaidat. Nem tudtam abbahagyni. Gratulálok az oldalhoz. Nagyon jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszik :-)

      Törlés
  6. Kedves Zsuzsi! Én is Angliában élő, de első gyermekes anyuka vagyok. A hozzátáplálás még kicsit később következik, hiszen Adél még csak 4 hónapos (anyatejes). Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogra, mert gyorsan elrepül ez a kis idő már. Nagyon tetszenek a receptek, mind a baba, mind a "felnőtt".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Névtelen! Bizony gyorsan repül az idő, azóta lehet már el is kezdtétek a hozzátáplálást :-D remélem sok sikerélményetek lesz benne együtt, pont mint a szoptatásban :-)Örülök, hogy tetszenek a receptek, jó böngészést és főzöcskézést kívánok Zsuzsi

      Törlés
  7. Szia Zsuzsi. 6 honapos babanknal mar 1 honapja elkezdtuk a hozzataplalast. Rizspeppel kezdtem volna, de az orvos es vedono nem ajanlotta. Azt mondta raerunk arra meg, jojjenek inkabb a gyumolcsok. En azert korbeneztem a piacon, kisse csalodott voltam. A kerdesem az volna, hogy te hol szerezted be a tiedet, elnyerte a tetszesem az anyatejjel valo elkeverese.

    VálaszTörlés