2013. május 15., szerda

Sütőtök krémleves

Sokféleképpen próbáltam már megetetni a sütőtököt a családom aprajával-nagyjával és bizony eddig csak akkor jártam sikerrel, ha elrejtettem egy turmixba valami intenzív izű és színű gyümölcs mellé.....de most megtaláltam a megoldást. Amúgy korábban sosem készítettem levest sütőtökből, kár, pedig tényleg nagyon finom. Ráadásul az íz és vitaminvesztés mérséklésére azt is mondhatnám, hogy főzés nélkül készült, ugyanis a tököt pároltam, így nem tartalmaz hozzáadott zsiradékot sem. Mivel a tök igazi ereje a magjában van, ezért természetesen a levesbetét pirított tökmag.

Hozzávalók
1 db kb 1 kilós sütőtök
1 liter csirkealaplé

bors
szerecsendió
tökmag

Elkészítés
  1. A tököt megtisztottam, nagyobb kockákra vágtam és párolóedényben megpároltam.
  2. Mikor puha volt, turmixba raktam, felöntöttem a húslével, ízesítettem sóval és szerecsendióval és megnyomtam a gombot. Jó krémesre turmixoltam
  3. A tökmagot egy serpenyőben megpirítottam (mindenféle zsiradék nélkül)
  4. Tálalásnál frissen örölt színes borssal ízesítettem (azért nem az egészet, mert a gyerekeim szerint az erős)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése