2011. június 7., kedd

Almás őszibarackpüré tízóraira

2 okból is más ez a nap Eszternek evés szempontjából, mint az eddigiek. Először is a tegnapi újdonság (a sütőtök) után ma egyből jött még egy új, a barack. Tudom, hogy nem lesz belőle probléma, hogy nem vártam ki a néhány nap szünetet, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl majd rohamtempóban, naponta jön neki valami újdonság. Nem.
A másik változás, hogy mától naponta kétszer kap pépeket.Egyet délelőtt 11 körül, a másodikat meg olyan 3 körül. A délelőtti lesz a gyümölcsös, a délutáni pedig a "főzelék", vagyis valami zöldséges. De nyugodtan fel is cserélhető.

A tízórai egy, még az eddigieknél is sokkal egyszerűbb bébiétel, az almás őszibarackpüré.
Fogtam egy szép, érett őszibarackot, lehúztam a héját és a húsát levágtam a magról, bele a turmixba. Egy fél almát is  megpucoltam, kivágtam a magházat és azt is a turmixba tettem, megnyomtam a gombot és kellően pépesre turmixoltam. Szobahőmérsékleten, azonnal megkínáltam vele Esztert.
Ha tartalmasabbra szeretnénk, akkor keverhetünk hozzá rizspépet is a szokásos módon, vagy gabonapépet, idősebb babáknak akár párolt csirkehúst is.

2 megjegyzés:

  1. A gyümölcs-hús párosítást a kisfiam nagyon imádta. Volt,hogy mást nem is akart enni. De persze folyamatosan változik az ízlése. :D

    VálaszTörlés
  2. Lassan nálunk is eljön a csirkehusi ideje, de előbb még be akarom vezetni a borsót, a petrezselymet és a meggyet.
    De tényleg folyamatosan változnak. Nekem Zsuzsó szinte naponta :-)ami ma a világ legfinomabb étele szerinte, arra holnap ránézni se hajlandó

    VálaszTörlés